Ovifoci - Az egri Plútó SE története
Először is néhány szó a Plútó SE-ről. A kezdeményezés motorja a kezdetektől, vagyis 1999-től a híranyagban is megszólaló Horváth Tamás, aki az 1980-as évek végén a Tatabányai Bányász színeiben még az élvonalban is bemutatkozott, míg Egerben az FC Eger-Egertej tagjaként az NB II-ben szerepelt. A felvétel idején – az akkori csapattárs Márton Attilával együtt – az óvodás korosztálytól kezdték az építkezést és a 7-es iskola tornatermében kaptak edzési lehetőséget. Azóta a Plútó Gyermekfoci SE különböző korosztályú csapatai nagyon sok sikert értek el hazai és nemzetközi tornákon. Ez a felvétel pont a kezdeteket, az első óvodás csoportot mutatja be.
A kezdetekben készült videó megtekinthető helyismereti portálunkon:
A folytatásban pedig a 2000. februárjában felvett anyag helyszínéről. A korábbi Lajosvárosi Római Katolikus Általános Iskoláról, a háború utáni 7-es iskoláról, annak tornaterméről van szó. Az iskola a mai Aradi-Kolozsvári-Déva utcák által közrezárt területen állt, egészen az elbontásig, 2005-ig. Majdnem 20 évig nem történt semmi a területen. Most éppen egy lakópark épül a helyén.
Na de, milyen volt régen ez az iskola? 1944. februárjában kapott az épület használati engedélyt, szeptemberben indult az új tanév, hogy aztán néhány hónap múlva az átvonuló front miatt a négyből már csak két tantermet tudtak használni a gyerekek és a tanítók.
A háború után bővítések és átalakítások követték egymást, de a kiépülő lajosvárosi lakótelepek miatt kevés volt a férőhely, ezért tervbe vették egy újabb, modern iskola építését, ami nem messze a 7-estől, az 1981/82-as tanévben nyitotta meg kapuit. Ez lett a 8-as (Piros) iskola, a mai Hunyadi. Erre még „rátett egy lapáttal” az Ifjúság úti 13-as sz. Általános Iskola felépítése és átadása 1984-ben, bár ezt kezdetben a Bornemissza és a 8-as használta egészen addig, amíg 1992-ben a Szilágyi Gimnáziumot ki nem költöztették ide a Kossuth Lajos utcai épületből.
1993/94-től a 8-as tagiskolája lett a 7-es, vagyis itt csak alsó tagozatos oktatás folyt. Egészen a 2005-ös bontásig. Vagyis 61 évig állt az általános iskolai tanítás szolgálatában a 7-es suli.
Forrás:
Balázsné Fodor Edina: Lajosváros története
és saját kútfő 😀
Turay Zoltán