- szeptember 27, 2023
népmese napja
A Népmese Napját 2005 óta rendezik meg – a Magyar Olvasástársaság felhívására – minden év szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé. A Bródy Sándor Könyvtár Gyermekkönyvtára a Népmese Napjához – Luzsi Margó kezdeményezésére – már 2005-ben csatlakozott.
2023. szeptember 30-án, szombaton 11 órától 15 óráigvárjuk a családokat és egyedülállókat, mesekedvelő fiatalokat és időseket, gyerekeket és felnőtteket mesével, kézműves programmal, közös játékkal, tánccal. Vendégünk lesz egész nap a Kisgombos Könyvesbolt, így lesz könyv, nyomat és játékvásár is. Gombos Kata és Csömör Zsuzsa a biatorbágyi Kisgombos Könyvesbolt vezetője és munkatársaszívmelengető történeteket mesélnek, Bertalan Flórával a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi énekes hallgatójával együtt énekelhetünk és tehetjük emlékezetessé a napot.
Részletes program:
11:00-11:10 Népmese Napi megnyitó gondolatok Kelemenné Csuhay Zsuzsanna szolgáltatási igazgatóhelyettestől
11:10-11:40 Gombos Kata és Csömör Zsuzsa magyar népmeséket mesélnek
11:40-12:00 Bertalan Flóra mesél és énekel
12:15-12:30 Táncház Szécsényi Orsolya könyvtárossal
12.45-től kézműveskedés Bálintné Fadgyas Eszter könyvtárossal
Egész nap könyv, nyomat és játékvásár a Kisgombos Könyvesbolt kínálatából
Ez az esemény egyben évadnyitó programja Bébillér családi mesekörünknek, ahová továbbra is várjuk az érdeklődő családokat minden hónap második hétfőjén délután 5 órától.
Égig érő mesefa
Családi mesekörünk, a Bébillér 2023-2024 évi programjába olyan meséket válogattunk, melyek az égig érő mesefáról pottyantak az ölünkbe. Ezek a mesék egytől-egyig azt mutatják meg, hogy a természet tisztelete a legfontosabb dolog az ember harmonikus és örömteli létezéséhez. Az év folyamán mesét mond Navratil Andrea népdalénekes, mesemondó, aki egyben ökológus is. Andrea hitvallása szerint a természet részeként kell önmagunkra tekinteni, s úgy kell élnünk a Földön, hogy gazdagítsuk, ne pedig pusztítsuk azt. A felelősség közös, hiszen apró, egyéni döntéseinkkel egy egész világot meg tudunk változtatni. Az égig érő mesefa történetei mindannyiunknak segítenek jól dönteni. Mesemondó alkalmaink a hagyományos magyar népmesemondás rendjét követik, megidézve a régi fonók hangulatát azzal, hogy több generációt is invitálunk egy közös mesehallgatásra. A meséléseket minden alkalommal alkotó kézműves tevékenység követi, melynek során a családok, a nagyok a kicsikkel együtt készíthetnek el egy-egy apró tárgyat, vagy játékot.
Ünnepeljük együtt a Népmese Napját a Bródyban!