“Egy mondat és sok kérdés” 6. rész
Tudtad, hogy nagyon gyorsan utat talált “Az egri csillagok” az iskolai könyvtárakba, majd 1910-től több tanítóképzőben is már kötelező olvasmány volt a majdani tanárok, tanítók számára, ezzel is megalapozva a későbbi gimnáziumi, reáliskolai kötelező olvasmány státuszát a műnek?
Az előző részben taglalt újságos reklámoknak meglett az eredménye. Jó példa erre, ha megnézzük az 1901 nyarán kiadott iskolai értesítőket. Látszik, hogy a középfokú iskolák a saját intézményi könyvtáraikat elkezdték feltölteni “Az egri csillagokkal”. Volt ahol csak egy, de olyan is előfordult, hogy több példányt is rendeltek az iskolai vagy éppen a tanári könyvtár számára: 1901-ben 10, 1902-ben ismét 10, 1903-ban a Péczely-díj után 13, 1904-ben is 13 iskolát találtam és ez minden évben egyre csak növekedett, ami fokozatosan növekvő bevételt jelentett a Kiadónak.
A könyv szövegének állandó javítására – erről később még lesz szó – az is ösztönözte Gárdonyit, hogy már életében kötelező olvasmány lett “Az egri csillagok” először a majdani tanárok, vagyis a kántortanítók és tanítóképezdei növendékek körében (1910-től), majd a középfokú oktatásban résztvevő gyerekeknek.
Egerben a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban (akkori nevén a Cisterci rend egri Katholikus Főgymnaziuma) már 1901-ben láthatóak a beszerzések, valamint a Dobó István Gimnáziumban (akkori nevén az egri Magyar Királyi Állami Főreáliskola) pedig 1903-ban történt az első kötetek írásos számbavétele.
Az Arcanum Újságok adatbázisában több ezer iskolai értesítőben kutathatunk országszerte. Az iskolai értesítők településenként rendezve és akár térképes nézetben is böngészhetők. Amennyiben szeretne teljeskörű betekintést nyerni az adatbázis találataiba kérjen hozzáférést kollégáinktól.