“Egy mondat és sok kérdés” 21. rész
Tudtad, hogy eddig két filmfeldolgozás készült az Egri csillagokból, de ezen kívül még legalább négy olyan rendezőről tudunk, akik kacérkodtak a gondolattal, hogy ezt a történetet a filmvászonra vigyék?
Talán nincs széles e hazában olyan ember, aki ne látta volna legalább egyszer Várkonyi Zoltán 1968-ban bemutatott Egri csillagok című filmjét. Biztosan sokan olvastak ezzel kapcsolatban arról is, hogy nem ez volt az első próbálkozás a történet megfilmesítésére.
Gárdonyi írásaira hamar felfigyelt a filmes szakma is. Novelláiból (Göre Gábor kalandozásai, Göre Martsa lakodalma, Ali rózsáskertje) Damó Oszkár, az Egri Újság akkori főszerkesztője némafilmeket készített 1913-15 között, az Ali rózsáskertje esetében egri, valamint andornaki forgatással és a nyáron Egerben vendégszereplő miskolci színészek bevonásával. Ez volt egyébként az első magyar irodalmi filmadaptáció. Abban az időben egy fiatal fővárosi filmrendező, Fejős Pál segítette a Heves megyei “Mikófalvai Passió” megszervezését (1921-22), így került kapcsolatba a megye vezető embereivel, ami későbbi tervei megvalósítását is segítette. Gárdonyi művei közül ő először a “Hosszúhajú veszedelem” megfilmesítését kezdte el kidolgozni (1920), de ez csak terv maradt. Helyette az “Egri csillagok”-ból készített némafilmet, amit hivatalosan 1923. december 6-án, a budapesti Royal Apollóban mutattak be. Előtte azonban volt még egy zártkörű vetítés Gödöllőn Horthy Miklós kormányzó előtt, akinek egyébként tetszett a film. Nem úgy a kritikusoknak, de erről – az 1923-as filmverzióról – majd külön posztokban még beszámolunk. Sajnos, a film elveszett, csak leírás maradt róla.
A két elkészült változat mellett még legalább négy rendezőről, illetve producerről tudunk, aki filmre akarta vinni az Egri csillagokat. 1935-ben a német Heinz Hille rendező Egerben töltötte szabadságát, miután befejezte a Liszt-film budapesti és tatai forgatását. A Magyarország c. lapban azt mondta, “Gárdonyi Egri csillagokjából pompás magyar-német filmet lehetne forgatni” és ebben szívesen részt is venne. A 2. világháború után Várkonyi Zoltán előtt Fárbi Zoltánnak és Makk Károlynak voltak tervei a regénnyel, de ahogy Várkonyi nyilatkozta, az előzőleg filmre vitt Jókai-történetek sikerével elsőbbsége lett a Filmgyárnál. A többi pedig már történelem. 2015-16-ban arról cikkeztek az újságok, hogy az amerikai Scott Fales elkészült az Egri csillagok forgatókönyvével. Az akkori áron 9-11 milliárd forintra becsült költségvetésből egy amerikai stílusú szuperprodukciót képzelt el. Ez volt az utolsó hír a projektről…
Az 1968-as Egri csillagok filmről izgalmas háttérinformációkat is megtudhatunk a Nemzeti Filmintézet oldalán.