Hétfő: 13-18
Kedd-péntek: 10-18
Szombat: 10-16

A Bródy Sándor Könyvtár sikeresen pályázott a Halmos Béla Program Kollégium támogatására

A Bródy Sándor Könyvtár sikeresen pályázott a Halmos Béla Program Kollégium támogatására, amelynek köszönhetően megvalósulhatott a „Velünk élő népzenénk” című programsorozat.
A rendezvények célja a magyar népzenei hagyományok bemutatása, megőrzése és továbbadása volt, közelebb hozva a közönséghez a népzene sokszínű világát. A programunk a könyvtárunk által nyújtott iskolai könyvtári ellátás szolgáltatásait is erősíti, hiszen a Szent Imre Katolikus Általános Iskolával együttműködve valósítottuk meg.
A sorozat utolsó alkalma – mely mindenki számára nyitott – 2026. június 9-én, kedden 11 órától várja az érdeklődőket a könyvtárban.
Az előadás címe: „Népzenei összeállítások és népzenei feldolgozások”.
A program során betekintést nyerhetünk abba, hogyan él tovább a népzene napjainkban, és miként inspirálja a mai zenészeket, előadókat. A hagyomány és a megújulás találkozását kiváló népzenészek és előadók mutatják be számunkra.
Közreműködnek: Gyura Fanni népdalénkes, Okos Tibor, Okos Gergely és Kiss Krisztián népzenészek

Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi könyvtár – Bródy Szalon

Bródy Sándor Könyvtár