Búcsú Lőkös Istvántól

A zágrábi egyetemen hungarológiát tanított. Kultúraszemléletével és nyelvtudásával korszerű, közép-európai műveltségmodellt képvisel. Magyar és orosz szakos képzettségét magas fokú horvát és szerb nyelvtudással, szlovák, lengyel, német és francia nyelvismerettel gazdagította.

Dr. Lőkös István szellemi „hídépítő” irodalomtudós a 92. életévében, augusztus 31-én távozott közülünk. Népeket összekötő ismereteket, tényeket, igazságokat szisztematikusan tudatosított, a Doxa-óra pontosságával munkálkodott csűrbegyűjtő kutatói tervein. Nyugállományú egyetemi tanár, az MTA doktora, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja volt. Főbb kutatási területe: a magyar felvilágosodás irodalma, a magyar és a délszláv kultúra, irodalmi kapcsolatok, találkozási pontok, a délszláv, a horvát, szerb és szlovén irodalmak.

1933. november 10-én született Egerben. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Felnémeten, „felnevelő falujában” a tisztelet és szeretet jegyében tanulta meg a rend és pontosság követelményét, a mértéktartást, a minőségre törekvést: a holtig tanulás életeszményét. (Semper paratus doceri) Akkor még nagy tisztelet övezte az iskolát, a falusi tanítók munkáját is; nem szakadt ennyire szét a család, az iskola és a társadalom; nem uralkodott el ennyire a mennyiség a minőség felett. Nem folyt ilyen gyors ütemben a világ dehumanizálása. Felnémeti és egri tanítói, tanárai erkölcsi megbecsülésnek örvendtek, a bizalom légkörében felelős hivatástudattal hívták elő tanítványaikból a bennük lévő tehetséget.

Eger – Debrecen – Zágráb

1953-tól 1957-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-orosz szakos hallgatója. 1957-1959 között az egri Közgazdasági Technikum tanára. Negyedszázadon át, 1959-től 1985-ig az Egri Tanárképző Főiskola irodalomtörténeti tanszékén tanársegéd, adjunktus, majd pedig főiskolai docens. 1985 őszétől 1994-ig a Kossuth Lajos Tudományegyetem összehasonlító irodalomtudományi tanszékének alapító egyetemi docense, 1988-2003 között pedig tanszékvezetője, 1994 és 2003 között pedig egyetemi tanára. A zágrábi egyetemen hungarológiát tanított. Kultúraszemléletével és nyelvtudásával korszerű, közép-európai műveltségmodellt képvisel. Magyar és orosz szakos képzettségét magas fokú horvát és szerb nyelvtudással, szlovák, lengyel, német és francia nyelvismerettel gazdagította.

„Tejtestvérek” – horvátok…

Németh László nyomán Lőkös Istvánt is megragadta a magyar és horvát történelmi, társadalmi helyzet kísérteties párhuzama Krleža monumentális Glembay-ciklusában,. A Glembay-trilógia próza- és drámaciklus, három dráma és tizenegy kisregény hatalmas, összefüggő sorozata. A horvát óriásműben, történelmi-társadalmi tapasztalatban Németh ráismert a horvátokéval mélyen rokon magyar valóságra: „Glembayak. A monarchia: a magyarságból és a magyarság ellen is kitermelt egy csomó Glembayt és ezek itt vannak, a glembayzmus tovább él bennük, ha a császárság meg is bukott. Magyar vezető réteg és nép viszonya azért más, mint a franciáé vagy németé, mert ez is Glembay-föld.”

Németh intelme: elmaradtunk a megismerésben, pedig a tájékozatlanság, szeretetlenség „érdekeink ellen való tudatlanság” Tudatosan figyelt az „átszivárgás törvényeire”. Szerinte például „a népköltészet inkább a szokástörvény, mint a tehetség műve”, itt az összehasonlítás is könnyebb. Az egyes népek sajátos „recepturát” fejlesztenek ki. Például a Kőműves Kelemenné vándorló témakör három-négy rendszerben más és más módszerrel szólal meg. Találóan, bár kissé sommásan tipizál: „Az orosz a lírai tárgyat is elbeszéléssé alakítja; a tót a dalocskát szereti, a szerb a keményléptű, célratörő formát. A cseh, lengyel dalokat a műköltészet sorvasztja, míg a bolgár versben már török rózsák nyílnak. A finn tavaktól a Marmara-tengerig hányféle változat s mégis mekkora egység.”

Az Egy folyóirat terve című kisesszéjében Németh egy olyan folyóiratról álmodik, amely „nemcsak Kismagyarországé s nem az egyik kisebbségé, hanem mind a négy magyar világé egyszerre. Azontúl, hogy a négy magyar világé, a szomszéd népeké is, amelyek közt szétszóródtunk. Ennek a folyóiratnak elsősorban műveltségünk közös népi elemeit kellene nyilvántartania”, „egymás értékeinek a megbecsülésére” kellene nevelnie.

Miroslav Krleža

Lőkös István kutatásainak középpontjában Miroslav Krleža életműve található. A közép-európaiság vállalásában a szlávság felé hajló Rilke mellett Krleža Adyt jelölte meg példaképének. Nem véletlen, hogy a „tejtestvérek” sorsközösségét vállaló Németh pedig Krležát nevezte mesterének a közép-európaiságban.
Krleža nagyon szerette Adyt, imponált neki a zsenialitása, sorsvállaló szemlélete: A Sírni, sírni, sírni lírai vallomást Krleža fordította horvátra. Adyval együtt hitte: „Dunának, Oltnak egy a hangja, / Morajos, halk, halotti hang. (…) Mikor fogunk már összefogni? / Mikor mondunk már egy nagyot, (…) Magyarok és nem-magyarok?”

Krleža Horvát-Szlavónia „társországban” született, amely az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezte és Magyarországhoz tartozott. A pécsi katonai alreál, majd a budapesti Ludovika növendéke volt. Az osztrák-magyar közös hadsereg tisztjévé avatták. Kaposvárott volt tüzér-hadnagy, amikor kitört az első világháború.

Ifjúkorában változatos, gyakran kalandos, sőt veszélyes élményekben volt része. (Idős korában ízületeivel, reumával is vesződött, fiatalon pedig szeretett a jeges Szávában fürdeni.) Krležát a Jugoszláv Királyság nem szerette, de tisztelte. A második világháború idején a horvát állam (Ante Pavelić rémuralma) ellenségnek tartotta, betiltotta, könyveit máglyán égette. Kiadójával együtt őt is letartóztatták. Börtönben, de szerencsére élve érte meg a II. világháború végét. Volt megtűrt, gyanúsított, üldözött író, és végül hosszú ideig ünnepelt, már életében klasszikusnak számító alkotó. De történhetett vele és körülötte bármi, ő rendületlenül írt: verset, regényt, drámát, esszét.

Horvát anyanyelvén túl, Krleža kiválóan beszélt magyarul, németül, írt, olvasott, beszélt franciául és oroszul is. Előfordult, hogy Budapesten, a Belvárosi kávéházban Krleža egy asztalánál különböző anyanyelvű tüzértisztekkel magyarul beszélgetett. Minden bornál többre becsülte a badacsonyi kéknyelűt. Szerette a magyar réteseket, kedvence a krémes volt. Mindig szívesen beszélt magyarul, érdeklődött, kiváltképp az irodalom, főképpen pedig Illyés, Déry és Németh iránt.

Szívesen beszélt (műveiben is megjelenített) pécsi hadapródiskolás emlékeiről, pesti ludovikás élményeiről. Bejárta Baranyát, a budai Svábhegyet, hátán borjúját, vagyis katonai hátizsákját cipelve eljutott a Tátrába is. Magyar felmenőket is számon tartott. Teréz nagymamája Varasdról költözött hozzájuk. Nagyanyja családja Nagykanizsáról származott, ükanyját pedig Hunyadinak hívták.

Krleža emlékét, Zágráb ajándékaként, ugyanolyan szobor őrzi Budapesten, a Józsefvárosban, a Ludovika előtti téren, mint a horvát fővárosban. Nevét Pécsett horvát tannyelvű nemzetiségi óvoda, általános iskola, gimnázium és kollégium viseli. A Széchényi Könyvtár emlékkiállítással tisztelgett a horvát író előtt.

1921-ben, a Jugoslavenska literatura kiadásában önálló kötetben jelent meg a Magyar királyi honvéd novela. Kr. Ug. domobranska novela. Lirski fragment iz ciklusa Hrvatski Bog Mars, Zagreb, Čaklović. Érdekessége, hogy a kötet címe magyar, az alcím pedig ennek a horvát fordítása. Az első kiadás sajtóhibája a horvátosan, egy l-lel írt „novela” szó. Fordította: Sinkó Irma. Bevezető: Sinkó Ervin. Újvidék, Testvériség – Egység Kiadó. (Sinkó Ervin Krleža Zágrábban élő barátja, Sinkó Irma pedig a felesége.) 1952-ben a magyar és jugoszláv viszony mélypontján jelent meg, amikor Magyarországon elképzelhetetlen volt, hogy jugoszláviai szerző műve napvilágot lásson.

Krleža, a modern horvát irodalmi esszé megalkotója elképesztően nagy műveltségre tett szert. Ady, Rilke, Apollinaire költészete esztétikai eszménykép a számára. A XX. század magyar szellemi életének kiváló ismerője hatalmas szépprózai, költői, dráma- és esszéírói életművet hozott létre, amelynek számtalan magyar vonatkozása van. Költői főműve az 1936-ban megjelent Petrica Kerempuch balladái című költeménysorozata. A Zágráb környéki archaikus, ízes, tömör és kifejező kaj nyelvjárásban írt remekmű a horvát múlt évszázadait idézi, Ady-kurucverseinek inspirációival és Arany János balladáival is rokonítható.
Krleža drámái az 1960-as és 70-es években nagy színházi sikereket értek el Budapesten. Zászlók című regénye a 20. század egyik legnagyobb műve. A horvát Miroslav Krleža Ivo Andrić-tyal, a Nobel-díjas szerb íróval, közéleti személyiséggel együtt a XX. századi délszláv irodalom „legvilágirodalmibb”, mindenütt elismert és megbecsült írói. (Andrić Na Drini ćuprija 1945. – Híd a Drinán című regényéért kapta a Nobel-díjat. (Híd a Drinán; ford. Csuka Zoltán; Szikra, Bp., 1947.)

Lőkös István többször is hallotta Krležától, szavait, a horvát írófejedelemmel való találkozásainak emlékeit meg is örökítette: „Ne felejtse, (…) közöttünk csak egy patak folyik, a Dráva, és nem nehéz hidakat építeni a Dráván”.

Amint Krleža élete és műve Zágrábot, Pécset és Budapestet köti össze, Lőkös István irodalmi hídépítő munkássága pedig Egert, Debrecent és Zágrábot. Krleža magyar kroatistát barátságába fogadta. Kiemelkedően jelentős Lőkös-könyv A horvát irodalom története (1996). Az első magyar nyelvű szintéziséért 1997-ben Lőkös Istvánnak ítélték oda elsőként a horvát kormány és a horvát írószövetség által a külföldi kroatisták számára alapított „Davidias-díj”-at. Horvát nyelvű könyve a Hrvatsko-madarske knjizevne veze. Rasprave i članci. (Horvát-magyar irodalmi kapcsolatok. Tanulmányok és cikkek. Matica Hrvatska, Zagreb, 1998. Lektorálta: Dunja Fališevac és Krešimir Nemec.) Ezzel a könyvvel indult útjára Zágrábban a Külföldi Kroatisták Könyvtára horvát nyelvű könyvsorozat, amely a Lőkös István iránti elismerésen túl a magyarság irányában tett horvát gesztust jelentett. Németh László esszécímei és Miroslav Krleža inspirációi sugallták Lőkös István Hidak jegyében című könyvcímét (1974) A Kaptoltól a Ludovikáig (1997)

Déli szláv-magyar szellemi kapcsolatok (1997) A Zrínyi eposzának horvát epikai előzményei című tanulmánykötetről (Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1997, Csokonai Könyvtár; Bibliotheca Studiorum Litterarium, 10). Bori Imre elismerő kritikát írt róla az Irodalomtörténeti Közlemények 1998. 5/6-os lapszámában. Megállapítja: „Lőkös István (…) a magyar tudományosság szempontjából jól minősíthető témát dolgozott fel, amikor a 16-17. századi horvát törökellenes műepikát és Zrínyi Miklós gondolkodását vizsgálta, valamint a Szigeti veszedelem mögé odarajzolta a horvát eszmei-irodalmi hátteret is, kiegészítve ilyen módon eddigi Zrínyi-ismereteinket. Felfedte, hogy a horvát irodalom szintén kidolgozta azokat az eszmei téziseket, amelyek Zrínyi felfogásának is sarkalatos tételei. Nevezetesen, hogy Isten büntetése a török veszedelem, és hogy az idegen túlerővel a számbelileg kisebb, de erkölcsileg tiszta és egységes közösség képes megküzdeni.” A török pusztításai miatt a horvátokat Európa-szerte maradékok maradékainak nevezték: reliquiae reliquiarum.

Lőkös Istvánnak horvát és német nyelven is jelentek meg könyvei: Erlebnisse und Rezeption. Krležas Kerempuh-Balladen aus ungarischer Sicht (1999; Nemzettudat, nyelv és irodalom: horvát-szlovén irodalom és művelődéstörténeti interferencia. Lucidus, Budapest, (2002); Od Marulića do Krleže (2003); Nemzettudat és regény (2004); Horvát irodalmi antológia (2004); Átölelő szivárvány (2005); Horvát-magyar és szerb-magyar irodalmi interferenciák (2007); National Bewusstsein, Ungarnbild und Roman. Kapitel aus der Geschichte der kroatischen Kunstprosa des 19. Jahrhundert (2008); Ksaver Šandor Gjalski; Eötvös József, Bp., 2008; Od Kaptole do Ludoviceuma. Hrvatska nacionalna svijest i doživljaj mađarstva u djelu Miroslava Krleže / A Kaptoltól a Ludovikáig. Horvát nemzettudat és magyarságélmény Miroslav Krleža életművében; Croatica, Bp., 2013; Litteratura kajkaviana et croatica; Felsőmagyarország Könyvkiadó, Miskolc, 2013. (Vízjelek könyvsorozat.); Litteratura kajkaviana. A kaj horvát irodalomtörténet magyar szemmel; Kairosz, Bp., 2014.; A Dráván túl és innen. Miroslav Krleža és a horvát irodalmi kapcsolataik. Nap Kiadó, 2019.

Jellemző, hogy magyar nyelven írott, Litteratura kajkaviana c. 450 oldalas monográfiáját elsőnek a német Zeitschrift für Balkanistik c. folyóirat méltatta. Horvát nyelven máig sincs róla összegező könyv. Ez a primátus is az övé. A Trianoni veszteségünk: Milan Šufflay c. tanulmánya is újat jelent a magyar kroatisztika történetében, amely a Magyar Szemle 2021. évi március-áprilisi számában látott napvilágot.

Líránk – amint a lengyeleké és a horvátoké is – egy Mária-énekkel kezdődik. A magyar és lengyel barátság lélekellátói a Mária-kegyhelyek, élükön Csíksomlyóval, Częstochowával. Ősi himnuszunk, a Boldogasszony Anyánk csodálatos ikerpárja a lengyel Bogurodzica, a Boldogságos Istenszülőhöz szóló ősi lengyel himnusznak. A szlovákoknál a Fájdalmas Anya tisztelete igen népszerű… A horvátok az Úrjézust és a Szűzanyát együtt üdvözlik: Hvaljen Isus i Marija! (Dicsértessék Jézus és Mária!)

Lőkös István kitüntetései: Heves megye Tanács Művészeti Díj (1973) Harminchat éve, hogy Lőkös István 1989-ben – egyéni kezdeményezésre, egyéni felterjesztéssel, 273 támogató aláírással – Pro Cultura Agriae díjban részesült. Külhonban magasan jegyzett és kitüntetett munkásságáért háromszoros érdemelte ki a Horvát Írószövetség Davidias-díját. (1997; 2008; 2011) Birtokosa az INA-díjnak. (2003.) A külföldieknek adható legmagasabb elismerést, a Red Danice Hrvatske s slikom Marka Marulića – a Horvát Hajnalcsillag Érdemrend Marko Marulić képmásával kitüntetéssel 2018-ban ismerték el munkásságát.

Magyar kitüntetése: Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztje – polgári tagozat 2003. 89 éves korában a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti-díjában, a Cs. Szabó László-díjban részesült. Szülővárosa, Eger az idei Szent István-napi ünnepségen a 92. évében – betegen is jó ügyeiért munkálkodó – Lőkös István akadémikus irodalomtudóst Pro Agria Életmű-díjjal tüntette ki.

Példájából bátorságot és erőt, reménységet, esélyt meríthetünk., hogy valóra tudjuk váltani, amit a Teremtő tőlünk vár. Számára az ember teremtettsége méltóságot, feladatot és küldetést jelentett. A Jóisten teljesítse be az Égben mindazt a jót, amit Benne elkezdett. Legyen boldog találkozása gondosan számon tartott őseivel! A hit világossága kísérje, fényessége ragyogjon koporsója felett. Erősödjön bennünk Jézus igaz szava: „Aki hisz bennem, … nem hal meg örökre.” (Ján. 11,25-26)

Dr. Lőkös István Professzor Úr, ezernyi tanítvány példaadó tanára, nyugodjon békében! – Requiescat in pace! A Jóisten adjon örök nyugodalmat neki, és vigasztalást Szeretteinek. Emléke legyen áldott!

Cs. Varga István

forrás: gondola.hu

fotó forrása: summajatirom.hu

A 750 éves Felnémet című kötetből szintén Cs. Varga István gondolatait idézzük a Professzor Úrról: 

Dr. Lőkös István – irodalomtörténész

Lőkös István egri születésű, de gyerekkorát az Eger melletti – ma már Egerhez
csatolt – Felnémeten töltötte. Felnémetről szóló szociográfiai írásaival érdeklődést
és elismerést szerzett, ezekből várhatóanfaluszociográfiafog napvilágot látni.
Az Egerben élő irodalomtörténésznek, a debreceni egyetem nyugalmazott tanszékvezető
professzorának, Lőkös Istvánnak a tollából született meg a történelem első magyar
nyelvű horvát irodalom története.

A szerző legfőbb kutatási területe a horvát, a szlovén és a szerb irodalom, általában a
délszláv literatúra és a hozzá fűződő magyar irodalmi kapcsolatok, valamint a magyar
felvilágosodás irodalma. Számos tanulmány, magyar és világirodalmi főiskolai jegyzet
után 1974-ben látott napvilágot Hidak jegyében című tanulmánykötete, amelyet 1984-
ben aMagyar és délszláv irodalmi tanulmányok című testes könyv követett.
Számos könyvet rendezett sajtó alá, látott el elő- vagy utószóval, jegyzetekkel. Számos
hazai és külföldi tudományos konferencián tartott magyar, horvát, orosz és német
nyelvű előadásokat, publikált tanulmányokat. Európai műveltségre tekintő szemlélettel
munkálkodik irodalmi értékeink közkinccsé tételén és a világirodalom eredményeinek
befogadásán.

Szülővárosához; szűkebb pátriájához tudatosan ragaszkodik. Gondosan ápolja többek
közt a kétnyelvű költőnek, a reformkor kiválóságának, Vitkovics Mihálynak kultuszát.
1978-ban a Magyar Tudományos Akadémia és a Szerb Akadémia közös rendezésében
kétnapos tudományos ülésszakot szervezett, amelynek első napjára Budapesten, a
másodikra pedig Egerben került sor. A rendezvénynek – amint a viszonzásul Újvidéken
rendezett Vitkovics-konferenciának is – szervezője és előadója is volt.
Az egri (szerb) Rác-templom szépen megújított parókiáján megnyílt Vitkovicskiállítás
forgatókönyvét is ő készítette el. Eger irodalmi múltjáról értékfeltáró sorozatot
közölt. Tevékenyen hozzájárult Tinódi és Balassi egri kultuszának ébrentartásához.
Dayka Gáborról szólva felmutatta életművének egri vonatkozásait is. Alexovics Vazulról
értékfeltáró tanulmányt, leveleiből pedig szép válogatást közölt. Kazinczy Ferenctől
olyan levelet publikált, amelynek nyomára éppen az egri Rác-templomban bukkant. A
levelezés és a személyes kapcsolatok révén Lőkös István szellemi hidat épített Eger és
Zágráb között, főképpen az őt barátságába fogadó Miroslav Krlezajóvoltából …
. . .Lőkös István érdeme túlmutat az irodalmon. Akkor adta kezünkbe az első magyar
nyelvű horvát irodalom történetet, amikor Horvátország függetlenné vált. Egyúttal elismerjük, hogy a horvát irodalomról szerzett ismereteink javát neki köszönhetjük. Fénylő
példaképek nyomán haladva, irodalomtörténetével bizonyítja Nagy László igazát:
„szomszédaink szellemi értékeit szeretjük és tiszteljük a létfontosságú megértés jegyében”.

Lőkös István horvát irodalomtörténete egykori társországunk literatúrájában megbízható,
hiánypótló kalauz. Közel négy évtizedes oktatói, kutatói munkája ügyszeretetét,
magasrendű elkötelezettségét bizonyítja. Egri, magyar és dunatáji irodalmi feladatokat
vállal. Vállalása nemcsak szolgálat, hanem következetes önépítés is: az életterv része.
Felnémetről szóló több írása az „Átölelő szivárvány” című kötetében jelent meg,
amelyből részleteket olvashat e szemelvénygyűjteményben.

forrás: 750 éves Felnémet : fejezetek Felnémet történetéből, Eger, 2011. p. 179.