Hétfő: 13-18
Kedd-péntek: 10-18
Szombat: 10-16

"Egy mondat és sok kérdés" 5. rész

Tudtad, hogy a Pesti Hírlap már az újságos változat közlése előtt egy komoly országos reklámkampányt indított, bevonva ebbe a megyei, városi lapokat? A “Legjobban értesült lap” címet – talán nem meglepetés – mégis a Hevesvármegyei Hírlapnak adományozhatjuk, mert ők már 1899. májusában írtak Gárdonyi új regényéről. 

A Légrády Testvérek Kiadóhivatala bízott “Az egri csillagok” sikerében, de mindezt megtámogatták egy önálló reklámkampánnyal is, már az újságos verzió megjelenésének idején. A Pesti Hírlap az újságban rendre leközölt önreklám mellett arra is figyelt, hogy már az első részek megjelenése előtt kiküldjön a vidéki nagyobb újságoknak egy ismertetőt úgy az újságról, mint az új magyar történelmi regényről. Az ARCANUM újságok oldalait böngészve ez jól követhető. A Nagybánya és Vidéke például már az első rész megjelenésének napján, vagyis 1899. december 24-én leközölte “Az egri csillagok” kapcsán a Pesti Hírlaptól kapott hírt.

Aztán mindez lavinaszerűen végigment az országon: Miskolci Szabadság, Bereg, Szamos, Ung, Váci Hírlap, Székely Nemzet, stb. majd az utolsó részek előtt, 1900. március végétől (Esztergom és Vidéke, Pápai Lapok, Somogy, Tolnavármegye, Magyar Szemle, Pécsi Napló, stb.) ismét, de azzal a kiegészítéssel, hogy hamarosan könyv alakban is olvasható lesz a történet.

Visszatérve még “Az egri csillagok” beharangozókra, a Hevesvármegyei Hírlapé (micsoda meglepetés 😀) az abszolút első hely a tájékoztatást illetően. Jóval az első újságos megjelenés előtt, az 1899. május 14-i számában arról írt, hogy “Gárdonyi Géza, ki már több mint egy éve állandóan városunkban lakik, most egy nagyszabású törté­nelmi regényen dolgozik, mely Eger városának a török uralom alatt lefolyó történetéből lesz mentve. A regény „Egri csillagok“ czimet fog viselni. A kiváló iró már régóta nagy tanulmá­nyokkal készül e mű megírására, mely reánk, egriekre különös becscsel fog bírni. A török szokások, népélet, viselet megismerése végett Gárdonyi Konstantinápolyba utazott, a hol néhány hetet fog tölteni. A regény ez év őszén jelenik meg a könyvpiaczon.”

Ez utóbbi jóslat átcsúszott 1901-re, az viszont érdekes, hogy ők a névelő nélküli címet használták már 1899-ben…

Bródy Sándor Könyvtár
Megszakítás