"Egy mondat és sok kérdés" 2. rész
A mai napon, de 124 évvel ezelőtt, vagyis 1901. január 31-én jelent meg hivatalosan a könyvárusok polcain “Gárdonyi Géza: Az egri csillagok” (Vigyázat! Itt még szigorúan a névelős változatról beszélünk!) című történelmi regénye.
A Légrády Kiadó saját lapjában, a Pesti Hírlapban február 2-án jelent meg erről az első hír külön reklám formájában. Korábban ebben a lapban, folytatásokban közölték Gárdonyi regényét. A CORVINA-ban, a Magyar Könyvkereskedők Egyletének közlönyében pedig február 10-én lehetett olvasni Az egri csillagokról, mint új megjelenésről, mivel az előző szám január 30-án jött ki.
Corvina, 24. évf. 4. szám (1901. február 10.)
Bővített formában most megismételjük a 2021-ben indított sorozatunkat. Több hónapon át egy-egy kérdést és rövid választ, magyarázatot közlünk a Bródy Sándor Könyvtár közösségi oldalán a művel kapcsolatban.
A Gárdonyi 100 ugyanis a Bródyban bár már 2020-ban elkezdődött a felkészüléssel, de sosem ér véget, így ebben az évben is folyamatosan jelentkezünk egyfajta facts & figures, vagyis tények és adatok rovattal, ami a nálunk folyó Gárdonyi-kutatásba enged betekintést az érdeklődő olvasóknak. Mert mindig találunk valami érdekességet!